Szia, Vendég
Felhasználói név: Jelszó:

Téma: MMSZ - Mire jó? Kell ez nekünk?

RC Offroad Series - 2014 2013 dec. 02 18:08 #3622

  • Mex
  • Mex profilkép
  • Offline
  • Kezdő fórumozó
  • Hozzászólások: 72
  • Köszönetek: 28
  • Karma: 0
Sziasztok!
Szega1 barátunknak írom, hogy az MMSZ-nél nyilvántartott egyesületek pontos számát nem tudom, minimum 50-ről tudok. Az biztos, hogy 800 fölötti modellező kapott idén MMSZ kártyát, ami nélkül egyetlen Magyar Bajnokságban sem vehet részt senki.
Én idén év elején megalapítottam egy autómodellező egyesületet. Nem tudok egyetérteni Szega1 barátunkkal. Az egyesület alapításának nem magas a költsége, inkább baromi sok utánajárást, időt igényel. Nagyon macerás a dolog, így utólag belegondolva hiba volt megcsinálni. Minden ugyanúgy működik, mint egy cégnél. Az, hogy az egyesület be legyen jegyezve a törvényszéken, először egy alakuló közgyűlést kell csinálni, amin minimum 10 alapító tagnak meg kell jelennie. Itt meg kell választani az egyesület tisztségviselőit, és el kell fogadni az alapszabályt, amit valakinek úgy kell elkészíteni, hogy az minden törvényi előírásnak megfeleljen. Nekem először nem jegyezték be az egyesületet, mert az alapszabályban 10 pontban találtak hibát. Nem kell nagy hibákra gondolni, elég, ha egy mondatban a szavak nem abban a sorrendben vannak, ahogy szerintük az jó. A törvényszéki bejegyzés után be kell jelentkezni a NAV-hoz, adószámot kérni. Ezt követően az egyesület elnökének kell kérnie a NAV-tól egy elektronikus ügyfélkapus regisztrációt. Itt még mindig nincs vége, az ügyfélkapun be kell jelenteni az elnökség összes adatát (név, lakcím, anyja neve, szig.sz. adóigazolvány szám, tb kártya szám), majd azt, hogy az egyesületnek van-e bejelentett alkalmazottja. Azt is, ha nincs. Évente közgyűlést kell csinálni, ahol pénzügyi beszámolót kell csinálni, amit a megjelent tagoknak el kell fogadni. Ezt a beszámolót, mérleget be kell adni minden évben a törvényszéknek, és meg kell jelentetni a közlönyben. Tehát ha valaki veszi a fáradtságot, hogy összehozzon egy egyesületet, egy nagy csomó munkát vesz a vállára.
Ami pedig az MMSZ-től kapott támogatást illeti, hiába vagyunk náluk bejegyzett egyesület, egy fillér támogatást sem kaptunk.
Üdv:
Mex
H.A.R.M. SX3 012 Honda Civic
HB Cylone
Axial SCX10 Toyota Hilux
CRC GenX10 LE
Utolsó szerkesztés: 2013 dec. 02 18:13 Írta: Mex.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: SzanyiN

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 27 19:31 #3589

  • SzanyiN
  • SzanyiN profilkép
  • Offline
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 594
  • Köszönetek: 451
  • Karma: 14
Sziasztok!

Ti fontosnak tartjátok ezeket a kérdéseket? Ha igen, akkor mi a véleményetek ezekről? Erről írjatok. Érdekelne! Talán ki alakul egy közös álláspont, amit aztán lehet képviselni.

Nem sok hozzászóló jött ide a topicba és mondta el a véleményét, a lenti kérdésekkel kapcsolatban. Valószínűleg nem jött el az ideje ezen témák fejtegetésének. Talán pár év múlva lesz több ember akit érdekelnek ezek a közös érdeket képviselő kérdések.

Ha mást nem arra jó volt itt vitatni az MMSZ működését manapság, hogy az ide betévedők (nov. 15.- nov 27. 392 látogatás a topicban) tisztán, vagy kevésbé tisztán, de valamit látnak a rendszerből.

Részemről elnapolom a témát úgy 1 évre, aztán meglátjuk. Hátha változik addig valami.

Üdv. Mindenkinek.
SzanyiN beküldte:
Szia MMSZ! :)

Én azt szeretném megtudni, hogy vannak e projectek, fejlesztési tervek, évekre előre. Ha vannak mik ezek, és melyik szakágat érintik?

Az MMSZ tagság, járulék vagy adó?

Az EFRA tagság szükséges e, az autómodellezés tekintetében, jelen helyzetben? Nincs e más egyéni megoldás erre, ha valaki megteheti, hogy EFRA bajnokságon vesz részt. (Pl. EOS nem tartozik ide. Itt nem szükséges EFRA license.)

Félre értés ne essék nem az összeg nagyságát vitatom, hanem a megjelenését, szét osztását, a szövetség modellező tagjai közt, vagy azok klubjai közt.

A befolyt összeget, milyen arányban osztja szét a szakágak közt, (hajó,repülő,autó,vonat,tank,...)?

Miért nincs jelen nyílt fórumon az MMSZ? Miért nem tudni róla?

Promociós feladatokat, milyen úton, látja el a modellezés népszerűsítése érdekében, van e erre terve a jövőt illetően?

Miért nincs egy évben egyszer modellezős nap, szervezve az MMSZ állttal. Miért nem vállal szerepet, a közösségi élet formálásában?

Miket tekint az MMSZ a feladatainak?

A modellezőnek kell kommunikálnia az MMSZ-el, vagy az MMSZ is keresi a modellezőt? Itt vagyunk. B)

Talán ha kicsit előjönne az MMSZ a távoli messzeségből, akkor aktívabban működő közös munkára lennénk képesek, a jövő építésében.

Ma már ismerjük a hálozatok/elosztók fontosságát. Jelenleg itt vannak a userek, hálózati elosztó nélkül.

???
Szanyi Norbert RC Ring Balaton
Team Durango DEX408 HobbyWing/Leopard 1800Kv , DESC410 HobbyWing/Leopard 4650Kv
Team Durango DESC210 HobbyWing/Hobbywing 8,5 , DEX210 HobbyWing/HPI FLUX PRO 7,5

Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 27 16:50 #3587

  • migkillerlaci
  • migkillerlaci profilkép
  • Offline
  • Újonc fórumozó
  • Hozzászólások: 13
  • Köszönetek: 26
  • Karma: 0
Csak egy kérdés:
Valaki tudja, hogy kis hazánkban mennyi bejegyzett klub vagy egyesület van? (még a mienk sem az)

Valószínűleg csak a bejegyzett egyesületek kapnak pénzt is (mert másként nem lehet elszámolni vele) meg támogatást is,és lehet, hogy csak ők tudnak - tudnának érdemben hozzászólni az autós szakág dolgaihoz az MMSZ-be .

Ha meg nem így van akkor nyitott kapukat döngetünk és csak a semmit beszéljük (vitatkozunk).

Üdv: Szabadkai László
Göd Rc Klub
Göd Rc Klub
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 26 16:19 #3580

  • Szega1
  • Szega1 profilkép
  • Offline
  • Újonc fórumozó
  • Hozzászólások: 5
  • Köszönetek: 16
  • Karma: 0
Sziasztok,

Bár nem értem a célt, hogy mi az amit szeretne elérni bárki is, mert olvashatóak forradalmár irredenta hngok is, illetve javító szándékú mondatok is.
Feltételezvén a javító szándékot, csatlakoznék a Dani-hoz:
El kell menni a közgyűlésre, s ott kell felszólalni, ott kell hangot adni a nemtetszésnek, s ott lehet, s kell érdekeket, véleményeket ütköztetni az MMSZ-el, esetlegesen másik szakágakkal. A Gyuri max el tudja mondani az MMSZ gyűlésen a tagoknak, hogy feszül az RC autós csapat, esetleg meg tudja kérni Őket a fórum olvasásra, válaszolásra, de nem kötelezheti Őket. A közgyűlésen válaszolniuk kell, főképp ha napirendi pontba kerül.

De végigolvasva a topik-ot nekem a "Nagy Modellező Off-Road" háború egy harcmezeje rajzolódik ki.
Volt egy jó ötlet, hogy az RC autós szakág jobban legyen képviselve az MMSZ-ben. Kiváló! Majd azt olvasom utána, hogy Ő azt mondta, Ő meg azt nem mondta, s különben is Gyuri egy népművészeti cserépedény. Ez biztosan előrébb lökdösi a szekeret? Lehet hogy az, de mégsem akar vele senki cserélni, s elmenni a közgyűlésre, elnökségi gyűlésre.

Szerintem csak a probléma megoldására koncentráljunk, koncentráljatok a magasztos cél elérése érdekében.

UI: Norbi, alapíts egyesületet, nem egy nagy munka, csak költség. Ha ez megvan, s jól megfogalmaztad az alapító okiratot, pályázhatsz, s ha kapsz pénzt, akkor olyat, s úgy csinálhatsz, amit Te terveztél.

Bocs hogy ennyit írtam!

Köszönettel

Szega1
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: dtr, migkillerlaci

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 24 23:35 #3559

  • Prefekt
  • Prefekt profilkép
  • Offline
  • Kezdő fórumozó
  • Hozzászólások: 39
  • Köszönetek: 15
  • Karma: 1
Szia Gyuri,

Szeretnélek megkérni, hogy olvasd át mégegyszer a topikot. Megszólított itt téged személy szerint bárki azelőtt, hogy te egy másik topikban személyeskedni kezdtél? Bocsánat a tudatlanságomért, de én azt sem tudtam, hogy neked tisztségviselőként közöd van az MMSZ-hez. Azt, hogy te az itt leírtakat személyeskedésként értelmezted és akként reagáltad le az a saját döntésed volt. Ebből én arra következtetek - és ezt próbáltam körülírni legutóbb - hogy jelenleg a konfliktus keresés fontosabb a konstruktív párbeszédeknél, (a vitaindító kérdésre sem jött még válasz) ezért, a későbbiekben csak akkor szólok hozzá a témához, ha érdemben lesz mihez hozzászólni.

Üdv:
Hári János
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 24 21:37 #3557

  • F_Gyuri
  • F_Gyuri profilkép
  • Offline
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 337
  • Köszönetek: 99
  • Karma: -48
Kedves János.

Köszönöm, hogy felnyitottad a szememet, és utolsó írásodban értelmezted nekem korábbi „gondolat ébresztő” alábbi postodat:

Prefekt beküldte:
Hali,

Olyan nagy a pörgés ebben a topikban, hogy félek lemaradok valamiről, ezért gyorsan összefoglalnám, hogy én mint egyszerű modellező, hogy látom ezt a kérdést. Az MMSZ a színvonalas modellezéshez az alábbi eszmei és pénzbeli értékekkel járul hozzá:







Hát ennyi! Én ebből már kitalálom, hogy megéri-e az éves tagdíjat kifizetni.

és az értelmezés:


Prefekt beküldte:
Szia Gyuri,

Köszönöm, hogy súlyos modortalanságomra rámutattál, valóban elmulasztottam a bejegyzéseim végére odaírni a polgári nevemet. Akit ezzel megbántottam attól ezúton bocsánatot kérek. Köszönöm továbbá kedves felajánlásodat, de még nem döntöttem el, hogy élek-e a lehetőséggel.
Sajnálom, hogy az írásomból csak a cinizmust értetted meg és ezáltal minősítetted rosszindulatúnak holott én azt csak gondolat ébresztőnek szántam. Szeretem volna világosá tenni, hogy egy egyszerű modellező mit ért az MMSZ-ből még akkor is ha történetesen olvasta az alapszabályt. Szóval az "értem én, hogy gőzgép de mi hajtja?" effektust általánosnak érzem. Nyilván a jelenlegi helyzetben nem sokat segítenek az elszenvedett vélt vagy valós sérelmek, de a sebek nyalogatása és az ellencsapás lehetőségének keresése helyett a hangsúlyt az érdemi párbeszédre kellene helyezni. Aki benne van - mint te is - érti a rendszer működését adjon némi iránymutatást a sötétben bóklászóknak. Miért jó ez, hogyan tehetjük még jobbá? Persze tudom menjünk el százan az éves gyűlésre, de aztán mi lesz? Aki szóhoz jut elmondja amit akar aztán elmegyünk mind skandináv lottót játszani? Vagy ha odamegyek egyedül, hogy van egy korszakalkotó ötletem akkor kaphatok hozzá támogatást a fejbólintáson meg a "de f@sza gyerek vagy" dícséreten kívül? Egyszóval azt gondolom, hogy jelenleg a legtöbben azt sem látjuk, hogy mit nem látunk. Szeretnénk tehát kérni egy kis segítséget azoktól akik tisztán látnak, hogy jó birkák módjára tudjunk valakit v. valamit követni. Aztán ha az irány meg a cél megvan akkor tömeg is leszünk, mert én azt látom, hogy sokan vagyunk csak sokfelé.

Üdv:
Hári János
(Prefekt)
a barátaimnak csak Jani


Bocsánatot kérek előre, ha gyengék a képességeim, de én, a most általad részletezet tartalmat nem tudtam kiolvasni belőle.

Azt meg végképpen nem, hogy a sötétben ültők és engem kértek, hogy kapcsoljam fel a villanyt.

Tévedhetetlenül és halálosan pontosan rátapintotok az „érszűkületekre”, mérgezésekre, általatok kitalált ellencsapásokra stb.

Nem mellékesen az össznépi „összetartás” igéjét szórva, véghezvittétek a Magyar RC Off Road modellezés résztvevőinek eddigi legkomolyabb megosztását.

Elszámoltatásomhoz semmilyen alpotok nincsen. Telefon számomat tudjátok, ha kérdésetek vagy kérésetek van csörögjetek, amiben tudok segítek. ;)

Itt a fórumon is szívesen válaszolok, legjobb tudásom és képességeim alapján, ha megszólitotok emberi módon, és tisztán megfogalmazott, tiszeteséges kéréseket, kérdéseket tesztek fel.

Nem a topik indító postjaitokhoz hasonló, útólagosan (a másikat hülyének nézve) megmagyarázott írások alapján vártok el bármit is tőlem.


Üdvözlettel:
Fally György
RC Off-Road Autómodellező Egyesület
Utolsó szerkesztés: 2013 nov. 24 21:39 Írta: F_Gyuri.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 24 00:00 #3552

  • Prefekt
  • Prefekt profilkép
  • Offline
  • Kezdő fórumozó
  • Hozzászólások: 39
  • Köszönetek: 15
  • Karma: 1
Szia Gyuri,

Köszönöm, hogy súlyos modortalanságomra rámutattál, valóban elmulasztottam a bejegyzéseim végére odaírni a polgári nevemet. Akit ezzel megbántottam attól ezúton bocsánatot kérek. Köszönöm továbbá kedves felajánlásodat, de még nem döntöttem el, hogy élek-e a lehetőséggel.
Sajnálom, hogy az írásomból csak a cinizmust értetted meg és ezáltal minősítetted rosszindulatúnak holott én azt csak gondolat ébresztőnek szántam. Szeretem volna világosá tenni, hogy egy egyszerű modellező mit ért az MMSZ-ből még akkor is ha történetesen olvasta az alapszabályt. Szóval az "értem én, hogy gőzgép de mi hajtja?" effektust általánosnak érzem. Nyilván a jelenlegi helyzetben nem sokat segítenek az elszenvedett vélt vagy valós sérelmek, de a sebek nyalogatása és az ellencsapás lehetőségének keresése helyett a hangsúlyt az érdemi párbeszédre kellene helyezni. Aki benne van - mint te is - érti a rendszer működését adjon némi iránymutatást a sötétben bóklászóknak. Miért jó ez, hogyan tehetjük még jobbá? Persze tudom menjünk el százan az éves gyűlésre, de aztán mi lesz? Aki szóhoz jut elmondja amit akar aztán elmegyünk mind skandináv lottót játszani? Vagy ha odamegyek egyedül, hogy van egy korszakalkotó ötletem akkor kaphatok hozzá támogatást a fejbólintáson meg a "de f@sza gyerek vagy" dícséreten kívül? Egyszóval azt gondolom, hogy jelenleg a legtöbben azt sem látjuk, hogy mit nem látunk. Szeretnénk tehát kérni egy kis segítséget azoktól akik tisztán látnak, hogy jó birkák módjára tudjunk valakit v. valamit követni. Aztán ha az irány meg a cél megvan akkor tömeg is leszünk, mert én azt látom, hogy sokan vagyunk csak sokfelé.

Üdv:
Hári János
(Prefekt)
a barátaimnak csak Jani
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 23 17:55 #3546

  • F_Gyuri
  • F_Gyuri profilkép
  • Offline
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 337
  • Köszönetek: 99
  • Karma: -48
Kedves Norbert!

Ön engem összekever az MMSZ-el.

Üdvözlettel:

Fally György

ui: tábor minden évben van, és még más is. Tessék tájékozódni , mielőtt felsorolja, hogy mi nincsen....
RC Off-Road Autómodellező Egyesület
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 23 15:11 #3545

  • SzanyiN
  • SzanyiN profilkép
  • Offline
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 594
  • Köszönetek: 451
  • Karma: 14
Szia Dani!

Igazat adok neked, az ismert mondás alapján. Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez. :) (Az arányok talán stimmelnek is. :) )

Hozzá teszem, jó lenne látni, mi az előnye a szövetségi tagságnak, és milyen kötelezettségekkel jár ez ránk nézve. Ha ezt tudnánk mérlegelni, akkor eltudnánk dönteni, hogy mibe fektetünk energiát és mibe nem.

Én egy olyan szebb jövőt látok magam előtt, ahol a tagságból eredő szövetségi bevételek, projekt pályázatok, útján, vissza jutnak a modellezésbe. Pl. ingyenes modellezős nappali gyerektábor szervezés, bemutatózás kis térségi városokban, 1:1 autós rendezvényeken, autó modellező találkozók rendezési költségekre, vagy modellező előadás tartás közintézményben, vidéki modellezők edzés lehetőségeinek támogatása terem használati díj támogatással, versenyrendezési támogatás, szakőr indítási támogatás, eszköz beszerzés pl.: szőnyeg, vagy gyakorló autók a táborokba, szakkörökre, bemutatókra.

Jól kidolgozott projektek támogatása, megfelelő bíráló bizottsággal, eredményt tudna felmutatni, ezen hobbi fejlesztésében.

Ez fel lendíthetné az autó modellezés iránti érdeklődést, ez által a klubok, pályák létszámát, a kereskedők forgalmát, az MMSZ tagok számát.

Sokan maradtak, akik meg engedhetik maguknak, ezt a hobbi-t, csak éppen nincs a szemük előtt.

Vannak emberek akik gondolkoznak, hogy tudnának tenni ezért. Őket kell összefogni, támogatni. Nem mindenkit érdekel a közös érdek, a jövő. Ez elfogadható tény, már csak a tenni akarókat kell összegyűjteni egy helyre.
Szanyi Norbert RC Ring Balaton
Team Durango DEX408 HobbyWing/Leopard 1800Kv , DESC410 HobbyWing/Leopard 4650Kv
Team Durango DESC210 HobbyWing/Hobbywing 8,5 , DEX210 HobbyWing/HPI FLUX PRO 7,5

Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 23 11:50 #3544

  • dtr
  • dtr profilkép
  • Offline
  • Kezdő fórumozó
  • Hozzászólások: 28
  • Köszönetek: 8
  • Karma: 0
Mindenkinek, csak nagyon röviden.

Nem csoda, hogy ha nincs jelen elegendő autómodellző a küdöttgyűlésen, akkor nem is veszi annyira komolyan a szakágat a szövetség, hogy az előírt minimumnál többet fordítson rá. Ez valószínűleg érdemben csak akkor változhat meg, ha valóban megjelenik a küldöttgyűlésen 50-100 autós tag. Ezt mondjuk megnehezíti, hogy az MMSz a küldöttgyűléssel kapcsolatos értesítési kötelezettségének (alapszabály 16§ 2. pont) nem igazán tesz eleget.

Vagyis nincs mese, a következőre el kell menni, és ott előre egyeztetett, közös érdekeket kell képviselni. Sikerülni fog?

Szántó Dániel
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: RoB, SzanyiN, Prefekt

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 23 10:36 #3542

  • SzanyiN
  • SzanyiN profilkép
  • Offline
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 594
  • Köszönetek: 451
  • Karma: 14
F_Gyuri Úr!

Első és legfontosabb amit olvastam az írásából az az, hogy az MMSZ elnökségi tag.

Miért nem adott válaszokat, akár korrektet, akár kitérőt a lenti kérdésekre. Miért nem válaszolt Fally György úr?

Nem kellene ekkorát tévedni, hogy a Prefekt alias Hári János, és Szanyin alias Szanyi Norbert, modellezőknek személy szerint kell megadni, a választ, a lenti kérdésekre. Hozzá teszem első lényeges kérdést egy harmadik modellező kezdeményezte. Vagy Ő is jöjjön, meg mindenki aki az elmúlt pár hétben , valamit is tisztázni szeretett volna ebben a témában ezen a fórumon? Ennek az internetes fórum egy költséghatékonyabb és információ értékében is nagyobb volumenű megoldása lehetne. Az MMSZ közgyűlésen nem kívánok részt venni az előzőekben taglaltak miatt.

Amit Én ebben a témában látok.

-Az autó modellezőknek szükségük van az MMSZ kártyára, ezzel együtt a tagdíjt fizetnek be, hogy át vehessék az év végi összesített eredményükért járó kupát. Ha ez az összefüggés nem állna fenn, még kevesebben lennének MMSZ tagok ebben biztos vagyok. Ezt mutatja az MMSZ kártyák kiváltók vessző futása, amikor már látszik, hogy lesz valami eredménye az MB-n.

-Autómodell versenyezni, lehet nem MB keretein belül is színvonalasan, MMSZ nélkül is. Ez egy út a felé, hogy a szorgos szervezők, az MMSZ kártya váltásától függetlenítsék a versenyeken részvevő modellezőket. Erre számos példa van a futó téli és nyári sorozatoknál is.

-Az MMSZ a működésére fordítja a befolyó pénzeket, plusz más szakágak versenyzőire. Nagyon fontos, hogy 2012-ben tagdíjból 4.073.400Ft plusz az NSSZ (Nemzeti sport szövetségtől, feltételezem fejkvóta alapján) 4.833.600Ft, plusz egyéb 100.000Ft-os tételekből , tetemes bevételhez jutott az MMSZ. Ebből nem hogy az 1/3 de 1/6 sem landolt az auto modellezés területén. Talán év végi kupákra az 1/100-a folyt az autósokhoz. Persze lehet mondani az Efra és a biztosítást, de ennek a lét jogosultsága megint kérdéses. Van más részesedése a kalapból az Autós szakosztálynak?
(Forrás: MMSZ beszámoló a 2012-es évről. )

-Az MMSZ-nek szüksége van autó modellezőkre a működéséhez?

Ezt TGábor írta (Onroad MB 2014):
"Az egész MMSZ dolog pedig évtizedek óta olyan amilyen. Ezt szerintem megváltoztatni úgy sem tudjuk, az autós szakágak szerepe az MMSZ ingerküszöbét sem éri el, de ez így van 15 éve. Addig amíg ez megváltozik, és sikerül növesztenünk egy vízfejet a rendezvényeinkre, addig mi tovább autózunk..."
Nem ismerem TGábor modellezőt, de mégis összhangban van az itteni kérdésekkel.

Kérem Fally György Úr, hogy válaszolja meg mint MMSZ autós tisztségviselő (elnökségi tag) a lenti kérdéseket itt ezen a fórumon.

Üdvözlettel:
Szanyi Norbert
Valaki

U.i. Nem kellene ez a képmutató, kioktató, félrevezető hangnem, a hozzászólásainkat és azok aláírását illetően.
Fally György úr tollából származik:
"Cinikusak, számon kérők és felháborodottak, holott ők még a polgári nevüket sem adták a topik egyetlen posztjához sem, egy Nick mögé bújva osztják az észt, úgy hogy még sosem vették a fáradságot, hogy akár csak egyszer megjelenjenek az éves beszámolón, vagy hivatalos formában eljuttassák írásukat a Szövetségnek. (ugye SzanyiN és Prefekt)."
Szanyi Norbert RC Ring Balaton
Team Durango DEX408 HobbyWing/Leopard 1800Kv , DESC410 HobbyWing/Leopard 4650Kv
Team Durango DESC210 HobbyWing/Hobbywing 8,5 , DEX210 HobbyWing/HPI FLUX PRO 7,5

Utolsó szerkesztés: 2013 nov. 23 15:13 Írta: SzanyiN.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: RoB

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 23 09:29 #3539

  • SzanyiN
  • SzanyiN profilkép
  • Offline
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 594
  • Köszönetek: 451
  • Karma: 14
Ezt ide be illesztem, mert ide is tartozik amit ír Fally György Úr leírt az Onroad MB 2014 topick-ba.
F_Gyuri beküldte:
Sziasztok!

Engedjétek meg, hogy leírjam gondolataimat. Nem okoskodni, és nem megbántani akarok senkit. Csupán remélem, hogy írásom segít szélesebb kőrben egy picit tisztábban látni a kialakult helyzetet, és sikerül eloszlatni néhány tévhitet.

Én is javaslom, az MMSZ honlapon található dokumentumok olvasását. Nem állítom, hogy mindenre, megtaláljátok a választ, de mindenképpen ellátja az olvasót az alapok megismeréséhez szükséges információkkal.

Barocsai Robi, és én is már korábban (szerintem jól) leírtuk, hogy néhány törvényben foglalt szabályzó betartásán kívül, igazából minden rajtatok múlik.

Azért, mert házon belül képtelenek vagytok egyetérteni, megegyezni és az önjelölt versenyzőkből, saját magatok megválasztani, azon tisztségviselőket, aki aztán egységesen képviselik kifele a szakágat. Nem az MMSZ kellene hibáztatni.

Nem értem, mi az elvárás. Egyszer úgy tűnik, hogy azt igénylitek, hogy minden elképzelhető variációra, eshetőségre, megtalálható legyen a Szövetség részéről az iránymutatás, szabályozás. Közben tisztán látszik, hogy az itt billentyűzetet ragadó modellezők többsége, még a meglévő, igazán nem sok karakterből álló szabályzatokat nem, hogy nem ismeri, de még csak nem is olvasta. Valószínűleg ugyan ez lenne a helyzet, ha e dokumentumok terjedelme többszöröse lenne a jelenleginek, és részletesebb iránymutatást tartalmazna.

Nem állítom, hogy a jelenlegi helyzet ideális, de úgy gondolom, szükségtelen, az életünket túlszabályozni. Nincs erre senkinek szüksége.

A jelenlegi adminisztráció is nagyon döcögős. Alakulnak szakbizottságok, kiválasztódnak szakági referensek, lezajlanak úgy MB versenyek szeretett sportágunkban, hogy az sehol sincs hivatalosan adminisztrálva, mert az érintettek sehova sem jelentik le a történéseket. Amikor, meg egyenként kérem őket, hogy adják le legalább a versenyjelentéseket, hogy az év végi összesített legyen hivatalos, akkor azt néhányuk (tisztelet a kivételnek) személyes b……nak veszi.

A Szakbizottságok megalapításához, és a Szakági referensek kiválasztásához, minimális, de elégséges információt tartalmazzák az MMSZ oldalán található szabályzatok. Amennyiben, ez alapján nem megy, úgy azt senki sem fogja megoldani kívülről.

Jelenleg az MMSZ elnöksége olyan nyugdíjas modellezőkből áll, akik sosem, erősítették az autós tábort. Jelenleg egyedül én vagyok az egyetlen autós tag. Az elnökségi tagságot, felkérés után, csak feltételekkel fogadtam el. Ezeknek a részleteibe nem igazán mennék bele, nem tartozik szorosan a jelenlegi témához. Akinek ez nem tetszik, jelezze, vagy keressen meg privátban, szívesen nyújtok felvilágosítást. A végzett munka, amit hozzáteszek az egészhez, nekem is a szabadidőmet emészti, és a költségeimet emeli. Ezért nem kell sajnálni, én vállaltam.

Mielőtt bárki is felháborodna, hogy miért nincs több tisztségviselő az MMSZ-ben az autósok közül. Jelzem, hogy mi autósok sosem vagyunk képesek akár csak egy jelöltet állítani. Az idei küldöttgyűlés előtt is felkerestem az autós Szakbizottságok vezetőit, a témával kapcsolatban. Egyikük sem kívánt tisztséget (munkát) vállalni az MMSZ-ben, de még csak jelöltet sem tudott állítani. Nem szemrehányásként írom soraimat, csupán a tisztábban látás kedvéért. Nos amennyiben nem delegálunk senkit a Szövetségbe, úgy elég nehéz képviselni az érdekeinket. Higgyétek el a Szövetség nyitott az autósok irányába, nem harap ott senki. Lehet nyugodtan tisztségre, munkára jelentkezni, és amennyiben a jelöltnek a közgyűlésen részt vevő modellezők bizalmat szavaznak, úgy akár másnap megkezdheti egy ideális jövő építését.
Sajnos a küldöttgyűlésen is csak elvétve szoktam autós modellezőkel találkozni, holott az nyilvános és az éves költségvetést is kivesézik, és bele is kérdezhet bárki. Pedig van akiket érdekel téma, hisz ezen fórum oldalain, topikot is nyitottak neki. Cinikusak, számon kérők és felháborodottak, holott ők még a polgári nevüket sem adták a topik egyetlen posztjához sem, egy Nick mögé bújva osztják az észt, úgy hogy még sosem vették a fáradságot, hogy akár csak egyszer megjelenjenek az éves beszámolón, vagy hivatalos formában eljuttassák írásukat a Szövetségnek. (ugye SzanyiN és Prefekt).
Mielőtt bárki is ideírná, hogy nem tudtam róla, messze van, nem értem rá akkor, azoknak jelzem, hogy a repülősök és a hajósok mindem esetben megtöltenek egy konferencia termet, csak mi autósok, képviseljük magunkat minimális, de esetenként nulla létszámmal. A fentieket sem szemrehányásból írtam, csupán remélem, hogy így könnyebb megérteni a miérteket.

Próbáljatok meg megegyezni, szándékotokkal, akaratotokkal kapcsolatban. Higgyétek el ez a könnyebb és jobb megoldás.

Úgy gondolom egyszerű a képlet. Álljanak fel, akik szerepet vállalnának, és el is látnák az azzal járó feladatokat, Szakbizottság és Referens témakörben. Miután ők megvannak, már láthatjátok, hogy kik csinálnák ezt. A kérdés ekkor már csak az, hogy bizalmat szavaztok-e nekik, és lesz fojtatás, vagy nem tudtok választani, és marad a jelenlegi, nem igazán ideális (semmilyen?) állapot.

Tudom, hogy a hazai modellezés jelenlegi helyzete nem éppen a legideálisabb állapotban van. De, úgy gondolom összetartással (valódival! ;)  ) segítő és kompromisszum készséggel, sok tartalmas és emlékezetes modellezős élményt tudunk közösen nyújtani egymásnak.

Amennyiben bárki úgy gondolja, hogy én ebben segíteni tudok, úgy bátran forduljon hozzám. Tudom, hogy képességeim és lehetőségeim nem határtalanok. Ami tőlem telik azt megteszem. Kérem, hogy akinek a fentiekkel kapcsolatban bármilyen problémája van, ezért ne bántson, ezzel csak a kedvemet és lelkesedésemet veszi, és a végén egyetlen autós sem lesz az MMSZ elnökségében.


Mindenkinek remek 2014-es évet kívánva.

Sporttársi üdvözlettel:
Fally György
RC Off-Road Autómodellező Egyesület elnök
MMSZ autós tisztségviselő (elnökségi tag)

SzanyiN és Prefekt uraknak felajánlom, hogy amennyiben igénylik, és megkérnek rá, akkor az MMSZ-nél előterjesztem, hogy előadhassák problémájukat és feltehessék kérdéseiket az MMSZ vezetésének, a következő elnökségi ülésen, melynek tervezett időpontja 2013.12.17. 14:00.
Kérem legkésőbb november 29.-ig jelezzék ez irányú estleges igényüket.
bocsánat az off-ért :oops:


Szanyi Norbert RC Ring Balaton
Team Durango DEX408 HobbyWing/Leopard 1800Kv , DESC410 HobbyWing/Leopard 4650Kv
Team Durango DESC210 HobbyWing/Hobbywing 8,5 , DEX210 HobbyWing/HPI FLUX PRO 7,5

Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 18 11:19 #3425

  • SzanyiN
  • SzanyiN profilkép
  • Offline
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 594
  • Köszönetek: 451
  • Karma: 14
Üdv!

Lehet nem jártak erre az MMSZ képviselői, ill. tudtommal heti két nap van az MMSZ elnöke (vagy más) a Budapesti irodában.
Segítve az információ áramlást, most elküldöm email-ben ennek a topicknak a linkjét az MMSZ részére. Ezzel talán könnyebben értesülnek az itt felmerült kérdésekről.

Kicsit belenéztem az MMSZ honlapjába.

Találni pár érdekes jegyzőkönyvet meg pénzügyi összesítőket. (Szabályzatokat is de mondjuk úgy, hogy lejárt a szavatosságuk. :) )

Ezeket elnézve komoly energia, pénzügyi forrás felhasználó tevékenység folyik az MMSZ-nél.

Kérdés, hogy melyik szakág részesül ezen komoly munka és források gyümölcséből.

A soronkénti összegeket nem akarom véleményezni. De próbálom magamban realizálni. B)

Forrás: 2011. évi rendes küldöttgyűlés (2012.03.04)

1. sz. Melléklet

2011. évi pénzügyi beszámoló – kiadások
Kiadások(Ft-ban)
Anyagi jellegű ráfordítások
Rezsi anyagok 464 579
Szolgáltatás, oktatás, szállás 865 780
Posta, telefon, reklám, irodaszerek 713 362
Bérleti díj (BME, Kaposvár, Dabas) 574 000
Serleg, érem 517 890
Bankköltségek 155 557
Közös költség, villany, gáz 1 258 052
Tagdíjak, Nemzetközi és NSSZ 1 187 252
Személyi jellegű ráfordítások
Biztosítás (Generali Zrt) 1 865 233
Gk., kiküldetés, nemzetközi kapcsolatok 594 670
Bér és közterhei, bírói díj, biztosítás 3 217 595
Egyéb jellegű ráfordítások
Nevezési díj, nemzetközi tagdíjak 2 031 610
Tárgyi eszközök 176 913
Összesen 13 622 493
Eredmény – 727 217
(Itt az eredményt nem értem mert nincs bevétel kimutatás,de az érték egy 12.895.276Ft-os bevétel-ből származhat.)

2. sz. Melléklet

2012. évi költségvetés tervezet

Bevétel megnevezése(Ft-ban)
Saját forrás (tagdíjak) 4 500 000
Működési támogatás ???
EB / VB önerős befizetés 1 300 000
Összesen: 5 800 000

A költség/kiadásnem megnevezése
Szövetségi iroda működési kiadásai (telefon, Internet) közüzemi díj, posta, irodaszerek, közös költség.) 800 000
Szekszárdi úti telephely közös költsége 1 400 000
Személyi juttatások és közterhei 1 500 000
Nemzetközi tagdíjak (CIAM, NAVIGA, FEMA, EFRA) 1 600 000
Nemzetközi nevezési díjak 1 300 000
Sportdiplomácia (CIAM konferencia) 600 000
Kommunikáció és marketing (nyomda) 300 000
Biztosítás (versenyzők baleset és felelősség bizt) biztosítása) 2 400 000
Versenyengedélyek (NSSZ) 600 000
NSSZ tagdíj ???
Bérleti díjak (Dabas, Műegyetem aula, Kaposvár) 600 000
Bírói díjak (gk. költség) ???
Bank költség 150 000
Országos Bajnokságok díjazása 600 000
Összesen: 11 850 000

Eredmény – 6 050 000
Szanyi Norbert RC Ring Balaton
Team Durango DEX408 HobbyWing/Leopard 1800Kv , DESC410 HobbyWing/Leopard 4650Kv
Team Durango DESC210 HobbyWing/Hobbywing 8,5 , DEX210 HobbyWing/HPI FLUX PRO 7,5

Utolsó szerkesztés: 2013 nov. 18 11:28 Írta: SzanyiN.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 18 07:32 #3424

  • Prefekt
  • Prefekt profilkép
  • Offline
  • Kezdő fórumozó
  • Hozzászólások: 39
  • Köszönetek: 15
  • Karma: 1
Hali,

Olyan nagy a pörgés ebben a topikban, hogy félek lemaradok valamiről, ezért gyorsan összefoglalnám, hogy én mint egyszerű modellező, hogy látom ezt a kérdést. Az MMSZ a színvonalas modellezéshez az alábbi eszmei és pénzbeli értékekkel járul hozzá:







Hát ennyi! Én ebből már kitalálom, hogy megéri-e az éves tagdíjat kifizetni.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 15 14:24 #3409

  • SzanyiN
  • SzanyiN profilkép
  • Offline
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 594
  • Köszönetek: 451
  • Karma: 14
Szia MMSZ! :)

Én azt szeretném megtudni, hogy vannak e projectek, fejlesztési tervek, évekre előre. Ha vannak mik ezek, és melyik szakágat érintik?

Az MMSZ tagság, járulék vagy adó?

Az EFRA tagság szükséges e, az autómodellezés tekintetében, jelen helyzetben? Nincs e más egyéni megoldás erre, ha valaki megteheti, hogy EFRA bajnokságon vesz részt. (Pl. EOS nem tartozik ide. Itt nem szükséges EFRA license.)

Félre értés ne essék nem az összeg nagyságát vitatom, hanem a megjelenését, szét osztását, a szövetség modellező tagjai közt, vagy azok klubjai közt.

A befolyt összeget, milyen arányban osztja szét a szakágak közt, (hajó,repülő,autó,vonat,tank,...)?

Miért nincs jelen nyílt fórumon az MMSZ? Miért nem tudni róla?

Promociós feladatokat, milyen úton, látja el a modellezés népszerűsítése érdekében, van e erre terve a jövőt illetően?

Miért nincs egy évben egyszer modellezős nap, szervezve az MMSZ állttal. Miért nem vállal szerepet, a közösségi élet formálásában?

Miket tekint az MMSZ a feladatainak?

A modellezőnek kell kommunikálnia az MMSZ-el, vagy az MMSZ is keresi a modellezőt? Itt vagyunk. B)

Talán ha kicsit előjönne az MMSZ a távoli messzeségből, akkor aktívabban működő közös munkára lennénk képesek, a jövő építésében.

Ma már ismerjük a hálozatok/elosztók fontosságát. Jelenleg itt vannak a userek, hálózati elosztó nélkül.

???
Szanyi Norbert RC Ring Balaton
Team Durango DEX408 HobbyWing/Leopard 1800Kv , DESC410 HobbyWing/Leopard 4650Kv
Team Durango DESC210 HobbyWing/Hobbywing 8,5 , DEX210 HobbyWing/HPI FLUX PRO 7,5

Utolsó szerkesztés: 2013 nov. 15 14:27 Írta: SzanyiN.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

MMSZ - Mire jó? Kell ez nekünk? 2013 nov. 15 13:52 #3406

  • HUB Admin
  • HUB Admin profilkép
  • Offline
  • Adminisztrátor
  • Hozzászólások: 238
  • Köszönetek: 109
  • Karma: 0
A ROS 2014 topikban felvetett kérdsnek nyitott téma.
HUBA
Az RcHUB-on maga az isten!
panasz, észrevétel, stb.: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: SzanyiN

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 15 12:07 #3405

  • F_Gyuri
  • F_Gyuri profilkép
  • Offline
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 337
  • Köszönetek: 99
  • Karma: -48
Meg a bíztosítást és az EFRA tagságot.

Év végi Kupa + biztositás + EFRA tagság (ha valaki EB-n vagy VB-n idulna, így meg is tudja tenni).

Magunknak intézve valószinüleg többe kerülne.

Senkit nem kívánok meggyőzni, mindenki tegyen belátása szerint.

Üdv:

Fally Gyuri
RC Off-Road Autómodellező Egyesület
Utolsó szerkesztés: 2013 nov. 19 18:32 Írta: F_Gyuri.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 15 12:02 #3404

  • SzanyiN
  • SzanyiN profilkép
  • Offline
  • Arany fokozatú fórumozó
  • Hozzászólások: 594
  • Köszönetek: 451
  • Karma: 14
Üdv

Én ezt egy külön topickban feszegetném inkább. Ha Huba nyitna egyet és ezt a kérdést áthelyezné, máris szélesebb körben jönnének a vélemények. B)
Szanyi Norbert RC Ring Balaton
Team Durango DEX408 HobbyWing/Leopard 1800Kv , DESC410 HobbyWing/Leopard 4650Kv
Team Durango DESC210 HobbyWing/Hobbywing 8,5 , DEX210 HobbyWing/HPI FLUX PRO 7,5

Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

RC Offroad Series - 2014 2013 nov. 15 11:38 #3403

  • Fagyi77
  • Fagyi77 profilkép
  • Offline
  • Tapasztalt fórumozó
  • Hozzászólások: 150
  • Köszönetek: 121
  • Karma: 2
Üdv!

A vitába nem szólok bele. Számomra egy érdekes dolog van ami többször előkerült az írásaitok során!
MMSZ így az MMSZ úgy meg a szabályok stb! Kérdem én valaki világosítson fel,hogy miben segítenek nekünk?
Azon kivül, hogy az év végi kupákat adták. Ezen kivűl semmi segitséget nem kapnak a pályák egyesületek.
Évről évre kifizetük de minek? Mi jövőre nem váltunk már tagságot mert nem látjuk értelmét!

Ha van értelme kérem magyarázza el valaki!

Üdv! Fagyal András
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.